TheMeetime

Miért érdekel minket ennyire mások tükre?

2019. június 11. - TheMeetime

A napokban Lakatos Márk fotósorozata igencsak felkavarta a külsőségek körüli állóvizet. Sokan elismerték és gratuláltak neki azért, hogy fel merte vállalni a külsejét, de olvastam negatív véleményeket is, miszerint ez kb nem normális dolog, hogy valaki az elhízottságot és az egészségtelen életmódot reklámozza. Mind egyfajta vélemény. Számomra átjött a képsorozat üzenete, de teljesen mégsem tudok egyetérteni vele, és hogy miért nem?
broken-eye-reflection-2282000.jpg

Már nem is tudom, mikor kezdődött az az időszak, amikor egyre kevesebbszer mentem nyáron strandra, mert nem éreztem jól magam fürdőruhában, de az biztos, hogy a mai napig nem a kedvenc időtöltésem. Mert bár nem vagyok az a típus, aki gyakorlatilag él-hal azért, hogy a tűző nap alatt égesse a bőrét, azért egy jó kis balatoni csobbanás kárpótolni tudja az ember lányát mindenért, ugyanakkor a lelki része még mindig erősebb korlát. Ami több összetevőből áll össze.

Egyrészt bizony én sem vagyok a sport megszállottja, ami mellé a kitartás hiánya, lustaság és az is párosul, hogy sokkal inkább olvasok egy könyvet vagy csinálok más ezer dolgot, minthogy szétizzadjam a fejem. Tudom, ez messze nem büszkeség, de egészségügyi okok miatt sosem szólt igazán a sportról az életem, amit aztán volt, hogy kifogásnak is használtam, majd egyszer csak egyszerűen elfogadtam, hogy én bizony sosem leszek egy modell alkat – és így aztán ehhez alakítottam az életem is. Ami nyilván nem volt a legjobb döntés, így újra és újra megráztam magam, hogy na akkor mostantól torna, edzés miegymás van..de csak-csak nem jött a változás, a kitartás meg, mint tudjuk, hamar el tud múlni látható eredmény nélkül azoknál, akik nem élvezetből mozognak, hanem muszájból. Mert igenis ez az az időtöltés, amit muszájnak éreznek azok, akik csak el szeretnének érni egy célt, azt, hogy ilyen és ilyen legyen az alakjuk, de ennyi. Semmi többről nem szól ez a fajta a mozgás, mint egy külső kényszerről és lelkileg sokkal megterhelőbb, mint azt a legtöbben hiszik.

black-and-white-body-girl-1579524b_1.jpg

Nekem például sosem ment, hogy olyasmit csináljak, ami nem érdekel, nem szeretem, untat stb..és ahogy idősödöm ez egyre kevésbé megy. Így aztán, ha meg is volt sokszor a kezdeti lelkesedés, elég volt egy rosszabb pillanat és inkább hagytam az egészet a fenébe..jó lesz majd a nagyobb nadrág, a bővebb felső, a strand sem hiányzik igazán és egyéb alkuk. Aztán, hogy azért mégse érezzem magam annyira szerencsétlennek, elkezdtem olyan kikapcsolódásokat keresni, ahol nem a külsőségek az elsődlegesek. Nem mondom, hogy kimondottan emiatt, de valószínűleg az olvasás is ezért lett az egyik kedvenc foglalatosságom, nem beszélve a pszichológiáról. Inkább kezdtem el foglalkozni a belső tulajdonságokkal, a mások és a saját lelkivilágom kutatásával és megértésével, mint a külsőségekkel. Emiatt nem egyszer ért hátrány – mily meglepő ugye a mai világban :)) –, de ma már ez sem érdekel, mert sok esetben viszont inkább jelent előnyt, leginkább a kapcsolataimat tekintve és ennek sokkal inkább örülök ma már.

De, hogy miért is nem értek egyet Márk kampányával? Mert bár én is szívesen mennék feszengés nélkül a strandra a plusz kilóimmal és a kis hurkáimmal együtt is, úgy érzem a kockahastól átesett a dolog a ló túloldalára. Mert mást jelent elfogadni magad és a külsőd egy bizonyos határig és mást elhízni úgy, hogy az az egészségedre káros legyen már. És bár a plus size modellek is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, az sem egy egészséges keret, amiben ők mozognak. A helyzet pedig az, hogy pont a tökéletesre edzett, fogyózott (vagy ma már sajnos sokszor orvosilag szabott) és a kórosan elhízott típus közötti, úgynevezett átlagos alkatúakra tojik a világ. Pedig azért sokan vagyunk szerintem. Azok, akiken 3-5-8 kg plusz bár van, nem az a szint, hogy szégyellnie kellene magát azért, mert a ruhaüzletekben az elvileg M-esnek nevezett méret leginkább XS-es alkatot kíván. Néha komolyan nem tudom, kikre vannak szabva ezek a ruhák..

Persze most jön az általános reakció, hogy hát, ha bajod van magaddal, fogyjál le. Tényleg csak ez a megoldás, ahhoz, hogy milliók lelkivilága rendben legyen? Ha így lenne, az összes vékony ember boldog lenne, azok pedig, akiken van némi plusz, boldogtalanok. Ez azért szerencsére nem így működik. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha olyan, átlagos alkatú modellekkel reklámoznák a ruhákat, akik kinn az utcán is járnak és a ruhák méretezése is a valóságot tükrözné, hiszen ez vezetne oda, hogy reális képet tudjanak az emberek is kialakítani magukról. De persze az átlagos unalmas, így ezt a szintet sajnos sosem fogjuk elérni.

Azoknak pedig, akik szerint mindig ki kell hozni magunkból a maximumot, mindent alá kell vetni egy adott célnak – miért is kellene? Miért nem elég, ha valaki önmagáért mozog, az egészségéért és annyit, amennyi neki jól esik, legyen az akár heti 1-2 alkalom csak, amiről tudjuk, hogy nem feltétlen hoz külső eredményt, ugyanakkor mégis tettük valamit magunkért. De lehet ez akár heti 5-6 is, ha az esik jól. A lényeg számomra a miértre helyeződött át e témát tekintve. Hogy miért kellene nekem mások miatt kínozni magam, ha az ugyan nem esik jól? Csak azért, mert az a tükör, amit a másik fél elém tart elvárásokkal teli? Nem éri meg ezt figyelni és ez nekem is kihívás a mindennapokban, hogy hogyan ne hasson rám az elvárt tökéletesség kultusza, ami egy kegyetlen ördögi kört tud eredményezni.

De akkor mi is az én miértem? Biztosan nem az, hogy másoknak megfeleljek. Ma már nem. Komplexusaim? Még vannak. De mindeközben elindultam egy irányba, ami egy újabb lelki hullámvasút, azonban egyelőre inkább élvezem, mint sem. Ez pedig az, hogy ahogyan pár sorral feljebb is megemlítettem már, elkezdtem magamért mozogni. Nem a muszáj hajt, nem a nyár, a strandszezon, hiszen júniusban vicces is lenne ilyen céllal nekikezdeni, szóval nem az eddigiek, hanem saját magam. Hogy egészséges legyek, hogy könnyebb legyen a mozgás, hogy több energiám legyen és emellett természetesen, hogy jobb érzés legyen a tükörbe nézni, öltözködni. Nem az S-es ruhaméret érdekel, nem az izmos has, hanem hogy egy olyan átlagos lány legyek, akit éltet az, hogy tesz magáért és nem pedig kínoz. Aki pedig ezt leegyszerűsíti arra, hogy na de végül te is csak az edzésben látod a megoldást, az még mindig nem érti a lényeget – és talán soha nem is fogja.

Mozgok..mert ehhez van kedvem. Amelyik nap pedig nincs, akkor nem, és nem fogok ebből folyamatos bűntudati kérdést csinálni, ahogyan abból sem, hogy nem egy előírt diétát követek.. Ilyen egyszerű az egész.

img_20190610_234635b.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://themeetime.blog.hu/api/trackback/id/tr3414888020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.