Nem egy cikket olvastam már azzal kapcsolatban, s hallottam panaszt amiatt, hogy a nők különböző romantikus cselekedetek várnak el a férfiaktól, s mindezt azért, mert egy bizonyos filmben ezt látták. És hogy ez milyen irreális elvárás, meg kiábrándító satöbbi, satöbbi, satöbbi… Aztán…egyszer csak fordult a kocka.

Személy szerint nem csak a romantikus filmekért, de a hasonló témában készült könyvekért is rajongok. Számomra ez egyfajta utazás, amikor nem foglalkozom semmi mással, nem kattog az agyam a napi gondokon, nem csinálok egyszerre 5 dolgot, hanem egyszerűen elmerülök a történetben és átélem azt. Ilyenkor nem én vagyok, hanem maga a történet, s annak egyik szereplője. Könyvek esetében persze ezerszer jobban száll a képzeletem, mintha filmet nézek, de ettől még az utóbbitól is új erőre kapok.

Pedig tényleg sok kritika ér minket nőket emiatt és legfőképp tudod, miért? Mert egy kicsit álmodozunk. Álmodozunk arról, hogy egyszer velünk is történik valami igazán romantikus, valami olyasmi, ami értünk van, ami a lelkünket szólítja meg. Manapság, amikor egyre inkább felejti el mindkét nem (igen, a nők is alaposan benne vannak ebben), hogy mit is jelent romantikusnak lenni, miket jelentenek az apró gesztusok, mit adhat egy kapcsolatnak az, hogy valóban legyen ideje eljutni addig a szintig, mikor már annak nevezhetjük, ahelyett, hogy csak egy kapcsolatnak titulált viszonyba kezdenek egymással a felek…szóval ilyenkor különösen jól esik a léleknek, hogy igen, van ilyen is. Mégha csak a filmekben is.

Hiszen ezek a jelenetek nyilván elnagyoltak, csöpögősek, és távol állnak a való élet mindennapjaitól, de higgyétek el kedves férfiak, ha csak a negyedével találkoznánk a hétköznapokban, már sokkal boldogabbak lehetnénk – akár mellettetek is. Mert az, hogy valakit előre engedsz mondjuk a metróajtóban tényleg nem nagy dolog és egyetlen képesség kell hozzá: figyelem. De mi nők is gond nélkül tehetnénk apró gesztusokat a férfiak felé, amibe már igen, egy mosoly is beletartozik – mennyivel szebbek lennének a hétköznapok is. De persze az ilyen „hatalmas” események csupán a filmekben működnek. (Ó, hogyne.)

Viszont, ha már annyi kritikát kapunk a filmes példáink, elvárásaink miatt…elgondolkodtatok valaha azon, hogy sok pasi (szándékosan nem férfi) honnan edukálódik? És aztán kérdés nélkül az ő „romantikáját” adja át a vele lévő nőnek. Ugyanis az a nagy helyzet, hogy egyre több beszélgetésből derül ki, hogy a férfiak szerint az az ideális viselkedés például az együttlétek során, amit a felnőttfilmekben látnak, láttak. Ugye, milyen érdekes? Miközben a nők többsége pedig baromira nemhogy ideálisnak nem tartja ezt, de egyszerűen kiábrándítja, hogy az illető mennyire nem ismeri sem őt (ami mondjuk az egyre inkább jellemző azonnali ágyba ugrásoknak köszönhetően nem meglepő), sem a nőket.

Persze mindkét oldalon vannak kivételek, ugyanakkor egyre inkább jellemző egyfajta sürgető, mégis menekülő hozzáállás. Hogy mitől és miért? Ez a valódi kérdés. A menekülés leginkább az önismeret vagy épp a felelősségvállalás hiánya. A sokat tárgyalt barátság extrákkal, amikor nem akar az illető se saját magáért, se a tetteiért, se a kapcsolatáért, érzéseiért felelősséget vállalni, így inkább ajánl vagy belemegy egy ilyen viszonyba. A sürgetés pedig…ma már szinte mindennel rohanni akarunk. Őszi kollekció nyár elején, karácsonyi díszek augusztusban…semminek nem hagyjuk és adjuk meg a maga idejét, így egyfajta praktikus magyarázattal – ami inkább kifogás a valóságban – indokoljuk meg, hogy miért is ugrunk bele valaminek a közepébe, s fekszünk össze ismeretlenül egymással, majd az elvárásoktól elmaradt eredmények után, fogjuk a telefonunkat, keresünk egy újabb próbababát és már tovább is álltunk. Esélyt sem adva annak, hogy némi munkát beletolva megnézzük, mi sülhet ki a dologból – ha már így sürgettük az egészet. És vajon hány ilyen alkalomból lehetne később teljes értékű kapcsolat, ha az ismerkedés folyamata megmaradna, s nem azonnal a közepébe ugranának bele a felek? Plusz mondjuk ezt nem úgy tennék, ahogy a felnőttfilmekben látták? Ki tudja…

Azonban, amíg az a szemlélet erősödik az emberekben, hogy a szex a legfontosabb alapja egy kapcsolatnak és a romantika, maga a kapcsolat kialakulása csak időpocséklás, addig ezek a kapcsolatok csupán a felszínt kapargató viszonyok maradnak. Ahol nem a másik, nem a közös út számít, hanem az egó, az azonnali örömök, egy esetleges birtoklás, önmaguk visszaigazolása, hogy mennyire jók és még sorolhatnám.

Egyszóval lehet, hogy a romantikus filmek nem adnak valós képet, sőt mi több, irreális elvárásokat támaszthatnak a felekben, ha nem kezelik helyén az ott látott eseményeket, azonban egy felnőttfilm még többet árthat annak, hogy ezek a felek képesek legyenek együtt létrehozni egy olyan kapcsolatot, ahol nem az én az első, hanem mindkettőnk énje – és emellett a mi pillanatok is, merthogy az én attól nem kell, hogy megszűnjön, hogy megjelent a mi.