„Amikor ennek az egésznek vége lesz, akkor..” kezdődik mostanában egyre több mondat ezekkel a szavakkal. Mi is lesz akkor?
Ma reggel ezzel a fél mondattal ébredtem, és ahogy kinéztem az ablakon, azon gondolkodtam, vajon mit is jelenthet ez másoknak – s mit jelent nekem. Hiszen azt már tudjuk, hogy nem egy néhány napos, hetes dologról van szó, hanem akár fél év is eltelhet, mire eljön az a bizonyos vége ennek az egész helyzetnek. Most mindenki a kétségbeesés és a világmegváltás küszöbén dülöngél, nem tudja eldönteni, melyik ajtón lépjen be, belépjen-e bármelyiken is vagy inkább keressen egy másikat. Sorra olvasni a nagy gondolatokat, hogy mit is adhat ez az időszak mindenkinek, hogyan változik majd meg az emberiség, hogyan lesz más az élet.
Miközben..
Dehogy lesz más. Talán 1-2 hónapig, amíg a felbolydult világ visszatér a „rendes” kerékvágásba és az emberek az addig megszokott ritmusukba. Lehet hurrá-optimistának lenni – én örülnék a legjobban, ha végre előtérbe kerülne az emberek életében a lelki egészségük ápolása, a megoldatlan gondjaik kezelése –, de valahogy mégsem érzem azt, hogy ez fog történni. Szörnyű vagy sem, de tényleg kellett már nekünk embereknek, hogy valami fejbe kólintson minket. Nem értünk a szép szóból, hát tessék, most itt a drasztikus módszer. Állj meg! Nézz magadba! Amit még mindig vannak, akik inkább kijátszani próbálnak, mintsem elgondolkodni rajta, hogy vajon, miért is történik ez az egész velünk.
Vajon, aki eddig csak a pénzt hajtotta, most majd megváltozik? Nem fog. Borzalmas helyzetként tekint arra, hogy mennyi bevételtől esik el ezekben a hetekben, azon kattog, vajon hogyan fogja pótolni, siránkozik, miből kell esetleg lejjebb adnia, de amikor újra beindul a szekér, ő is ugyanott folytatja, ugyanazzal a mentalitással sajnos. Aki most nem érti meg, hogy a pénz hajhászása nem oldja meg a lelki sérelmeit, az később sem fogja. És igen, bizonyos összeg kell ahhoz, hogy élni tudjunk, ez már csak ilyen csodálatosan lett kialakítva az évszázadok során, de most nem is azokról beszélek, akik a megélhetésükért küzdenek – hanem, akik a még többért.
Vajon, akik eddig kifelé éltek és az jelentette számukra a mindennapokat, hogy szinte minden este másik étterembe, programra mentek, csak hogy véletlenül se kelljen otthon lenniük egy estét, napot sem, azok majd most szeretni fogják, hogy ha maguk lehetnek? Dehogy. Aki eddig menekült önmagától, ezután is fog. Most túlél, keresi az eddigi élete online megfelelőit és igyekszik minden pillanatát lekötni. De egyre nehezebben bírja, s akkor jönnek majd a gondok, mikor már tényleg nem kerülheti el, hogy felidézzen fájó emlékeket, megéljen nehéz napokat.
Vajon, akinek eddig az volt az első, hogy a külső tip-top legyen, annak ezek után már nem az lesz? Hm, na igen, persze. A külsőségek fontosak. A vicc, hogy nap, mint nap tapasztalhatjuk, hogy a társadalom tényleg így ítél. Mert előnyt élvez, aki szebb, attraktívabb, aki az elvárt kitételeknek megfelel, aki a hibáit, ahogy csak tudja elrejti, még ha megy is a bizonygatás, a kampányok, hogy ez szubjektív, meg nem igaz. Divatozz szájmaszkkal, mert az kell. Valóban. Vagy inkább maradj otthon és akkor rövid időn belül újra maszk nélkül mehetsz az utcára. Viszont, egy percre se gondolkodj el azon, vajon miért van szükséged a műkörömre, műszempillára, kiló vakolatra, póthajra, kigyúrt testre.. Nyisson ki újra a terem, a kozmetika és hagyjuk is az egészet. (Mértékek és határok, erre lenne szükség ebben is, mint mindenben.)
Vajon, aki minden tekintet nélkül átgázol másokon, ezek után majd emberibb lesz? Olyan szívesen találkoznék ilyen emberek tömegével – amikor ennek az egésznek vége lesz. De van egy érzésem, hogy nem fogok. Akinek lételeme a másik porba tiprása, miért is ébredne rá, hogy ez baromira nem jó irány? Miért érné el egy vírus, egy világjárvány azt, hogy másképp gondolkodjon. Hisz eddig is így élt, nehogy már egy ilyen „semmiség” majd megmondja neki, hogyan folytassa az ő jól kitalált szerepét. Jó lenne azt hinni, hogy aki eddig gyűlölt, haragudott, okolt, ezután majd nem fog..de nem így lesz. Akkor tud ez benne megváltozni, ha ő maga felismeri és beismeri, hogy gond van és ideje lenne változtatni. Ha hirtelen meglátja, mit is tesz a környezetével, mit tesz önmagával és feléri ésszel, hogy roncsokat teremt maga körül a viselkedésével. De a valóságban sajnos inkább tűnik úgy, hogy ezek az érzések esetleg erősödnek, mintsem gyengülnének.
Vajon, akik látszat kapcsolatban élnek ezek után rátalálnak a közös boldogságra? Így, hogy nincsenek programok, nincs utazás, nincs más csak te meg én, ezek után is tovább tudjuk-e csinálni ezt a műsort? Hatalmas próbatétel ez mindenkinek. Legyen az egyedülálló, párban élő, házas, családos. És épp ezért most igazán kiütköznek mindenhol azok az érzések, gondolatok, amiket eddig el lehetett, el tudtunk rejteni. Lesz sok válás, veszekedés, sajnos valószínűleg erőszak is, de vajon lesznek megoldások is? Mit hoz ki az elkövetkező időszak az emberekből? Hogyan kezelik a jelenlegi helyzetet és hogyan fogják azután, hogy ennek az egésznek vége lett?
Sajnos igen elcseszett egy világban élünk, aminek a fő momentuma a menekülés – önmagunktól, a félelmeinktől, a rossz érzéseinktől. Mindenki boldog akar lenni. Jól akar lenni. De vajon tényleg a látszat az oda vezető út mindehhez?
Nem kell azt mutatnod, hogy te rezzenéstelen arccal viselsz mindent. Nem baj, ha káosz van benned. Ha félsz, ha aggódsz. Éld meg. Előbb utóbb megoldod, ha meg akarod. Ha hajlandó vagy szembe nézni önmagaddal. A gondjaiddal, az érzéseiddel. Ez az időszak kitűnően alkalmas erre. Azért, hogy amikor majd ennek az egésznek vége lesz, szabad lehess. Kívül. Belül.
További tartalmakért csatlakozz Te is a TheMeetime Facebook és a TheMeetime Instagram oldalamhoz!
