Egy hónap telt el..
2020. április 17. írta: Mentál Terasz

Egy hónap telt el..

Nem, nem csupán azóta, hogy a karantén elkezdődött. Legalábbis részemről nem. Nagyjából egy hónapja jött el annak a pillanata, hogy a döntésem eredményeképp véget ért az aktuális alkalmazotti létem. Furcsa egybeesés egyébként, hiszen, amikor beadtam a felmondásom még szinte sehol nem volt a vírus és arra utaló jelek sem voltak, hogy mostanra veszélyhelyzet, valamint önkéntes karantén, ennyi megbetegedés és egyéb fordulatok történnek.

back-view-beach-clouds-dawn-185801.jpg

De, ahogyan eddig is, most is hiszek abban, hogy ennek is oka van. Nem mondom, hogy megkönnyítette a dolgom ez a szituáció, de idővel és türelemmel ebből is ki lehet hozni azt, amire szükségem, amire szükségünk van. Mert ahhoz, hogy előrébb léphessünk sokszor nem feltétlen azt kapjuk, amit szeretnénk, hanem amit kapnunk kell.

Nekem legfőképp az időbeosztásommal van kiemelt feladatom. Ezt tudtam eddig is, azonban most meg is kaptam azt a lehetőséget, hogy javítsak az eddigi átlagomon, miszerint nem vagyok a legjobb abban, hogy mondjuk korán kezdjem a napom. Ezzel szemben az éjszakázást seperc alatt összejön. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon talán pont emiatt talált rám az írás is? Hiszen azt bármikor lehet művelni, nem olyan, mintha mondjuk péknek készülnék. Atya ég, az a korán kelés, amit sokan meg tudnak valósítani..le a kalappal! :) Sajnos vagy sem, én mindig is éjszakai bagoly voltam..és van egy tippem, hogy ez már így is marad, ugyanakkor néha érdekes megélni egy-egy hajnalt.

Volt, hogy ezt egy hosszúra nyúlt barátnős estének köszönhettem, volt, hogy fesztiválon ért a reggel, s nem egyszer a repülőn ülve figyeltem a felkelő napot és az alattam elterülő tájat. Mind-mind különleges és mosolyt fakasztó élmény, azonban a hajnal nem csak ilyen lehet. Ahogy írtam, egy hónap telt el.. És ez az egy hónap folyamatosan alakít engem is. A napokban pedig elértem arra a pontra, amikor is egyre nehezebben aludtam el és az egyik éjjel aztán pánikrohamom lett. Fogalmam sincs, miért és miért pont most, ugyanakkor a jelenlegi helyzet miatt mégsem lepett meg annyira.

Eleinte nem értettem, mi ez, pedig azért már volt benne részem nehezebb időszakokban. Csak azt tudtam, hogy félek, hogy reszketek, ráz a hideg, miközben kénytelen vagyok magamra nyitni az ablakot, hogy levegőhöz jussak. És csak ültem az ágyban és vártam. Vártam, hogy elmúljon ez az egész, hogy az agyamra hatni tudjak, hogy megnyugtassam saját magam. Szédültem, hányingerem volt, így felkelni sem mertem, mert azt éreztem, elájulok. Igen, sajnos ilyen, vagy akár még sokkal rosszabb is lehet, amikor ránk tör a pánik. Nagyon nehéz az agyat megnyugtatni, pedig ott kezdődik minden. A félelem, az elnyomott gondolatok, a tudatalatti – amik aztán egyszer csak érzésekké alakulnak és a felszínre törnek, akár akarjuk, akár nem.

Ilyenkor pedig nem marad más, minthogy türelmesen várunk és ami abban a pillanatban szinte alig elképzelhető, nyugalmat adunk saját magunknak. Ha ott van mellettünk valaki, természetesen könnyebb, hiszen egy ölelés, egy jó szó, sokat tud segíteni, biztonságot ad, meghozza a nyugalmat. De egyedül lenni, ott csak Te vagy és a félelmed. Így nem marad más, mint a figyelemelterelés. Zene, ami megnyugtat. Lélegzet, amit tudatosan lassítasz, mozdulatlanság, amivel egyfajta nyugalmi állapotba hozod magad. Nekem legalábbis ez segít..aztán valamikor a hajnali órákban egyszer csak elmúlik minden rossz érzés és elnyom az álom. Túl lettem ezen is.

Azt mondják a bizonytalanságot még a biztos rossznál is nehezebben viseljük, így lehet ez hatott rám is. Mindeközben dolgozom azon, hogy a napi, magamnak kiosztott feladataim elvégezzem, legyen egyfajta napirendem, ami bár nem a szokásoknak megfelelő és nem reggel 7-kor kezdődik, de legalább belefér tanulás, mozgás, olvasás, írás..egyre több írás. Mert nekem ez adja a flowt, főleg, amikor ki tudom kapcsolni a félelmeim. És miközben írok, a szobám ablaka előtt a rigók és verebek felváltva társalognak, mintegy ajándék koncertet adva. Ilyenkor pedig semmi nem akadályoz meg abban, hogy megálljak és csak nézzem őket..hálát adva, hogy megtehetem. Mert minden rosszban van valami jó..egyre több jó.

 

 

További tartalmakért csatlakozz Te is a TheMeetime Facebook és a TheMeetime Instagram oldalamhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://themeetime.blog.hu/api/trackback/id/tr7915619566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása