Gyermekként természetesnek vesszük, hogy a szüleinkkel nyaralunk. Aztán jönnek a kamasz évek, mikor már inkább a barátokkal, haverokkal tesszük mindezt és van, hogy tehernek is érezzük a családi vakációt. És ezután hirtelen történik egy újabb változás..amikor egyszer csak elkezdenek hiányozni a gyerekkori nyarak, amikor mind együtt voltunk, nevettünk, játszottunk és egész nap a vízben voltunk. Együtt. Ez volt az a pillanat, amikor az is eszembe jutott, hogy vajon milyen lehet csak kettesben utazni, egyszer anyuval aztán apuval. Mindegy merre, a lényeg, hogy ez egy amolyan kétszemélyes utazás legyen, kiderítve milyen is, amikor csak egymásra számíthatunk.

Az első ilyen utazás még 2014-ben volt, anyuval csaptunk bele egy buszos körutazásba. Szerintem életünk nyaralása volt, valahogy annyira jól jött ki akkor minden. Tény, teljesen más egy ilyen nagyobb társasággal menni, mint csak ketten, de pár év múlva azt is kipróbáltuk. A terep félig ismerős volt mindkettőnknek, hiszen Toszkána az első út után annyira a szívünkbe lopta magát, hogy úgy döntöttünk, ideje a délebbre fekvő részeit is felfedezni. És ismét nem csalódtunk.

Emellett persze azt is megtapasztaltuk, hogy mindketten változtunk az évek alatt, plusz itt ugye már nem volt nagy társaság, ezáltal egy csendesebb, elmélyülősebb utazást élhettünk át, de ezt is együtt. Együtt nevettünk azon, hogy majdnem rossz irányba tartó buszra szálltunk, együtt ámultunk, hogy mennyire szép Pienza és az őt körülvevő táj, együtt nosztalgiáztunk Sienában, Volterrában..és persze megint csak fagyiztunk, amennyit csak tudtunk.

Apuval egy évvel később, 2015-ben ültünk először repülőre és ma már tudom, hogy erre is csak ő tudott rávenni anno, hogy megtegyem – pedig még csak nem is akarta. :) Sokáig tartott kitalálni azt a célállomást, ami felkelti az érdeklődését, de végül sikerült és Portugália győzött. Őszintén megmondom, én addig nem is nagyon foglalkoztam ezzel az országgal, ahogy abban az időben sokan mások sem, hiszen mindenki maximum Spanyolországig tekintett, mikor a nyaralás szóba került. Így aztán tele kíváncsisággal és részemről félelemmel a repüléstől, nekivágtunk. Amit pedig ott láttunk és kaptunk egyszerűen levett a lábunkról minket. Bár nekem mindig is Olaszország lesz az abszolút kedvencem, Portugália odakerült mellé és apuval a közös országunk lett. Azok a kalandok, amiket pedig ott éltünk át, hát még ma is nevetünk rajtuk. Éppen ezért, ahol megoldható én mindenkinek azt ajánlom, használjon tömegközlekedést és fedezze fel úgy az egyes városokat, országrészeket. Sokkal több mindent láttunk a helyiek életéből és a tájból, mintha autóval tettük volna meg ezeket az utakat. Plusz kimaradunk a vicces helyzetekből – amiket egyszerűen csak meg kell oldani és kacagni egyet rajtuk. Ilyen volt például a két megálló közt leálló villamos Lisszabonban, ami mivel ott volt a remíz, hirtelen bejelentette, hogy végállomás és szálljon le mindenki – innentől pedig séta a következő megállóig..itthon ilyet el sem tudunk képzelni, hogy megtesznek..mekkora balhé lenne belőle, te jó ég. Ott viszont egy hangos szó nélkül mindenki elkezdett gyalogolni..mert ilyen egyszerű ez.

És, hogy mi volt a közös ezekben az utakban? Egyrészt, hogy azzal a két emberrel tölthettem el kicsit hosszabb időt, akiket mindennél jobban szeretek, másrészt, hogy végre én is mutathattam nekik valami újat a világból, amolyan viszonzásként azért, amit ők tettek értem. Persze tudom, hogy ez messze nem ér fel a sok-sok év munkájával, de látni azt, ahogy elcsodálkoznak és boldogok, nekem mindennél többet ér. Így ma már nem is ajándékokra költök, hanem inkább csak megkérdezem, merre menjünk!? Ugyanis a hétköznapok annyira gyorsan el tudnak rohanni, hogy igenis kellenek ezek a közös programok, a kaland, az utazás élménye. Egy percig nem állítom, hogy nem voltak kevésbé jó pillanataink, mert voltak. Legfőképp, mikor már a fáradtság is dolgozott mindegyikőnkben, de a helyzet az, hogy ezekre már szinte nem is emlékszünk.

Miközben pedig azon aggódtam sokszor, hogy hogyan fognak akár a repülésre, akár másra reagálni, az is kiderült, hogy én jobban tudok aggódni, mint ők. Tény, a célom mindig az, hogy ők egyszerűen csak élvezzék az egészet én pedig intézem az egyéb dolgokat, hogy azért el is jussunk A-ból B-be valamint szállásunk is legyen, de az, hogy ennyire jót tud tenni nekik is az utazás, még engem is meglepett.

Amit pedig másoknak tanácsolok.. Legalább egyszer az életben mindenképp próbáljátok ki, milyen is csak az egyik szülővel, kettesben utazni, mert hihetetlen élmény és felejthetetlen emlék lesz belőle. Közelebb hoz egymáshoz, netán rájöttök arra, hogy mi az, amit ideje rendezni egymással, de egy biztos, sokat segít a további kapcsolatban – feltéve, ha mindkét fél hajlandó változtatni. Ezen túl pedig, amikor csak megláttok egy képet arról a helyről, ahol együtt jártatok, egy olyan érzés fog el, ami semmihez sem fogható. Az, hogy valamit adtál azoknak, akik a legfontosabbak és, hogy még hónapok múlva is ezeket az utakat emlegetik..hát..azt kell mondjam, életem egyik legjobb döntése volt, hogy ebbe a kalandba belevágtam – és folytatom, ameddig csak lehet!

Még több tartalom: TheMeetime Facebook oldal

Még több kép: TheMeetime Instagram