Biztos a Te életedben is volt már nem egy olyan személy, aki ideig-óráig melletted volt, majd egyszer csak az vetted észre, hogy nem része többé a mindennapjaidnak. Kapcsolatok, amik rövidebb-hosszabb ideig boldoggá tettek, tanítottak, kihívások elé állítottak, olykor nehézségeket okoztak, majd eltűntek. De kell-e ez ellen tenni bármit is vagy ez az élet rendje?

Már kisgyerekkorunkban az az egyik legfontosabb számunkra, hogy barátaink legyenek. Hogy tudjunk kikkel kergetőzni az ovi udvarán, vagy épp összesúgni a tanóra alatt, hatalmasakat nevetni egy elejtett poénon – de talán leginkább azért, hogy legyen mellettünk valaki, akivel jól érezzük magunkat, akiben megbízunk, aki megért, akit mi is megértünk, akivel egymás támaszai, segítői vagyunk, hiszen mi magunk választottuk ki a másikat. Szokták is mondani, hogy a barátok választott családtagok és kevesebb ennél igazabb mondat van szerintem.

Ugyanakkor, ahogy a tanulmányainkban, az életünkben is megvannak a különböző szakaszaink és sokszor, amiről azt hisszük örökké tart, idővel kiderül, hogy csupán egy epizód volt. Ahogy telnek a napok úgy gondolkodom el ezen egyre többször, hogy vajon jól van-e ez így és bizonyos személyek csak azért léptek-e be az életünkbe, hogy egy adott ideig benne maradjanak, majd hagynunk kellene távozni őket, vagy igenis minden lehető eszközzel itt kell tartanunk őket. Persze abban a pillanatban, ahogy ez, az is eszembe jut, hogy erőszakkal senkit sem tarthatunk magunk mellett – bármilyen kapcsolatról is legyen szó. És őszintén szólva értelme sem lenne. Hiszen, aki szeretne, az marad és mindegy, hogy hetente, havonta vagy akár csak félévente találkoztok is, érezni fogjátok, hogy ez bizony még mindig ugyanaz a barátság, mint ami a legelején volt.

Persze attól, hogy ezt ésszel el tudjuk fogadni, még továbbra sem kellemes érzés. Visszagondolni a régi szép időkre, a közös programokra, nevetésekre, vagy amikor semmi sem számított, csak, hogy ott vagytok egymásnak és máris könnyebb minden, egyszerre ad kettős érzést. Egyfajta nosztalgikus boldogságot és a jelen miatti szomorúságot. Pedig hányszor átestünk már ezen, hiszen alig van meg valaki is azok közül, akikkel az óvodában vagy az iskolaidőszak alatt ismerkedtünk meg és mégis..

Ahogy idősödöm, én például egyre jobban sajnálom, mikor észreveszem, hogy már megint egy baráttal kevesebb lett. Tudom, mondják azt is, hogy akkor az nem volt igazi barátság meg két emberen múlik minden stb.. Ez valahol igaz, valahol nem. Nincs olyan, hogy valami csak fekete vagy fehér. Nem kell ahhoz harag vagy valamilyen szörnyű ellentét, hogy lezáruljon egy korszak. Van, hogy egyszerűen csak elmúlik, mert más irányba mentünk tovább. A saját utunkon, ami bármikor keresztezheti egymást újra, de itt és most, ez nem történik meg. És egyébként pedig abban is biztos vagyok, hogy nem az a barátság fokmérője, hogy valaki meddig marad. Nem az idő, hanem a minőség az, ami igazán számít és még, ha el is sodor egymástól az élet, mindketten tudjuk, hogy mennyire jó is volt együtt.

Szóval nyilván érdemes megtenni néhány lépést a másik felé, de van, amikor a legtöbb, amit tehetünk, hogy örülünk annak, hogy annyi ideig egymás életének részei voltunk, megköszönjük és hálát adunk az együtt eltöltött évekért. Ki tudja, mikor hoz össze minket újra a sors.

Másrészt pedig szerintem van egy bizonyos létszám, ami fölött már nem feltétlen tudunk érdemi kapcsolatot ápolni másokkal. Persze, jó dolog a minél nagyobb baráti kör, de gondoljunk csak bele, abból mennyi is az, aki valóban barátnak mondható és hányan vannak, akik egyszerűen csak haverok. Olyan személyek, akik jelenlétének örülsz, de különösebb hatása nem lenne rád, ha hosszabb ideig nem hallanátok egymásról.

Én úgy érzem, különösen hálás lehetek a sorsnak, hogy eddigi életem során nagyrészt csak olyan kapcsolataim voltak, melyekre szeretettel tudok visszagondolni és az a néhány, aminek örülök, hogy vége szakadt, hát, a helyzet az, hogy ma már tudom, ők is sokat tanítottak. Amikor pedig a facebook hírfolyamán találkozom a sok ismeretlen ismerőssel, valahogy mindig elmosolyodom. Mert bár már jó ideje nem tudunk egymásról semmit, mégis jó néha látni őket és tudni, hogy jól vannak – vagy legalábbis hinni ebben.

További tartalmakért csatlakozz Te is a TheMeetime Facebook és a TheMeetime Instagram oldalamhoz!