Manapság már szinte divat hinni magunkban, bár kétségkívül enélkül semmi sem megy. Ha nincs hitünk, valójában csak létezünk, de nem élünk. Olyankor hagyjuk, hogy sorra elteljenek a napjaink, szinte mindig ugyanaz vár minket, belesüppedünk egy valódi élmények nélküli életbe és gyakorlatilag átrohanunk rajta. Tehát a hitünkre legalább akkora szükségünk van a mindennapi élethez, mint a levegőre. De mi van akkor, ha a hitünk a gondolatainkkal találkozik? Minden esetben jól jöhetünk ki belőle?

Röviden: Tőlünk függ. Mily meglepő. Mint gyakorlatilag minden, amit létrehozunk, rajtunk múlik.

Bővebben pedig..

„Ne higgy el mindent, amit gondolsz.” – szerintem ez a mondat egyszerűen zseniális. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sok olyan barátom van, akikkel a „szia, hogy vagy?” és a napi eseményeken túl mélyebb témánkról is jókat tudunk beszélgetni, plusz idegeneket is szeretek meghallgatni, hogy mit gondolnak bizonyos dolgokról, hogyan kezelnek helyzeteket, így a saját gondolataim formálásához is nagyobb körből dolgozhatom. Nem, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek sajátjaim. :) Csupán csak annyit, hogy egy bizonyos témának több oldalát is igyekszem megismerni, kiismerni és azok segítségével kialakítani a saját álláspontom, hogy az lehetőleg ne elfogultságon alapuljon, hanem inkább a valóságon. Alapvetően reális típus vagyok vagy mi. Aztán persze biztos van, aki ezt másképp gondolja, de az már az ö hite, nekem saját magammal van dolgom.

Szóval gondolkodni igenis hasznos dolog. :) Mégis, vannak helyzetek, amikor pont a gondolataink visznek félre minket. Azok a gondolatok, amikről azt hisszük, hogy igenis tökéletesek. Legyen szó magánéletről, munkáról, párkapcsolatokról bármiről. Mikor meg vagyunk győződve arról, hogy egy adott dolog csak és kizárólag úgy történhet meg, ahogy mi azt kigondoltuk és annyira elkezdünk ebben hinni, hogy aztán a vesztünkbe rohanunk. A pillanat, amikor a hitünk visszacsap, mert nem jól használtuk fel.

Különleges és komplex folyamat ez, már-már a tyúk és a tojás esete, hogy vajon a gondolataink váltják ki a hitünket vagy a hitünk a gondolatainkat? Mivel sajnos nem vagyok tudós megmondom őszintén, fogalmam sincs. Ezen inkább csak elmélázni lehet egy laikusnak szerintem, hogy mikor elolvassa a fenti mondatot, elgondolkodjon azon, vajon az ő gondolatai mennyire helytállóak, a hitét mennyire befolyásolják vagy épp fordítva. Bár szerintem inkább próbáljuk a hitünket vezetni az agyunk által, elfogadva azt a képzetet, miszerint az agyunk okosabb, biztosabb helyekre vezet.

Engem például az agyam sokszor vezetett már félre és hagytam ki olyan élményeket az életemből, amiket aztán megbántam, ugyanakkor persze volt, hogy megmentett, de ehhez tudni kell mikor mire hallgassunk. Ahogy az élet minden területén itt is a középút a fontos. Hogy ne korlátozzuk magunkat túlzott mértékben, de ne is hagyjuk az agyunkat elszállni, mert olyankor rövid időn belül eljuthatunk arra a pontra, amikor egy egyszerű gondolat szinte egy drámával lesz egyenlő. És ezt aztán el is hisszük, elkezdünk ennek megfelelően cselekedni, majd végül csodálkozunk, miért is lett ekkora káosz a fejünkben, az életünkben. Holott mindezt magunknak okoztuk, mert elfelejtettünk megálljt parancsolni a hiedelmeinknek, az agyunknak. És az eredmény pedig..kiborulunk, elveszítjük a kontrollt és egyre mélyebbre zuhanunk vagy azt a következtetést levonva, hogy én még erre sem vagyok képes, vagy mintegy megnyugtatásként adva magunknak a tényt, hogy ebben is felesleges volt hinni. Mindez igen tökéletes kiindulópont ahhoz az élethez, amit az első soraimban vázoltam.

Tehát attól, hogy van hitünk, még nem feltétlen szabad mindent elhinnünk, amit gondolunk, mert a gondolataink sem mindenhatók. Tévedhetnek, félrevihetnek minket, ami mindaddig teljesen normális, amíg a tapasztalatszerzésünket szolgálják, azonban muszáj odafigyelnünk arra, mennyire engedjük el magunkat. Ha hagyjuk, hogy a gondolataink korlátok nélkül cikázzanak a fejünkben és ezáltal olyan hiedelmeket ébresszenek bennünk, amik negatívan hatnak a mindennapjainkra, a világképünkre és leginkább az önbecsülésünkre az minden csak nem jó, és ahelyett, hogy egy új információ által előrébb vinnének minket magunkkal kapcsolatban, csak hátráltatni fognak.

Ami érdekes számomra, ahogyan e sorokat írom, az az, hogy a megzabolázatlan gondolatokkal kapcsolatban valahogy inkább a kevésbé szerencsés végkifejlet jut eszembe, mint az, hogy ebből szuper dolgok is kisülhetnek. És most nem a különböző brainstorming helyzetekre gondolok, amikor is ugye szintén hagyni kell szárnyalni az elménket a jó ötletek érdekében, hanem azokról a pillanatokról, amikor saját magunkban vagyunk. Valahogy a jó dolgokhoz tudatosság szükséges, hogy ahhoz, hogy elindulhasson a folyamat, igenis ott kell lenned fejben, miközben a kétségbeesés, félelem és egyéb kellemetlen érzések tudat alatt is képesek ránk találni – azaz inkább úgy mondanám, hogy a tudatunk mögül.

Figyeld meg magad, a gondolataid, amikor úgy érzed kicsit (vagy akár nagyon) szélsőséges érzések kapnak el, hogy vajon mi váltotta ki ezeket benned, miért, mitől érzed azt, amit, és vedd sorra, melyek voltak azok a gondolatok, amik idáig vezettek. A végére rájössz, honnan is indultál és lehet az is kiderül, hogy valójában egy jelentéktelen dolog borított ki azáltal, hogy elhitted, amit gondolsz és túlságosan hagytad belelovalni magad a helyzetbe.

Sok sikert a kísérletezéshez – ne aggódj, ha úgy állsz hozzá, ez is inkább egy érdekes feladat lesz, ami közelebb visz önmagadhoz, mintsem egy depresszív hangulatot előidéző tevékenység. Nagy levegő és irány a játék! :)

Még több tartalom: TheMeetime Facebook oldal

Még több kép: TheMeetime Instagram