BÚÉK - kicsit máshogy
2019. január 05. írta: TheMeetime

BÚÉK - kicsit máshogy

Ha nem figyelünk oda, elég egy pillanat és már az év eleje terhekkel indul. Melyek leginkább a lelkünket célozzák meg. Az újévi fogadalmak, tervek, elhatározások, elvárások.. Mind a körülöttünk lévő, mint a belső világunkat illetően. Hogy miről beszélek?!

2018-4th-of-july-bright-769525.jpg

Gondolj bele.. Sokakban már a szilveszteri partik kapcsán ott van az az elvárás, hogy jól érezzék magukat, hisz ez az év utolsó éjszakája és ilyenkor ez kötelező vagy épp mástól kapják meg a becsmérlő pillantásokat, mikor azt mondják, hogy most otthon töltik az estét, netán átalusszák magukat az új évbe. Egy pillanatra még én is rosszul éreztem magam emiatt - aztán rájöttem, hogy egyrészt rég voltam itthon 31-én a családdal, ami ugyanúgy jó móka, másrészt minek foglalkozom azzal, mi az "elvárt cselekedet" és úgy egyébként is..az elmúlt napok forgatagai után külön jó egy kicsit elcsendesülni.

Aztán megérkezik a január 1. De persze már az előtte lévő napok is szólhatnak a fogadalomtételekről, nagy elhatározásokról. Félreértés ne essék, tervezni jó és szükséges is ahhoz, hogy kialakítsunk egy jövőképet, hogy valami hajtson, vezessen minket. Viszont mára valószínűleg már te is megszegted minimum egy fogadalmad idén. Amivel egyébként szerintem semmi gond nincs. De akkor mégis miért írunk listát? Miért sorolunk fel irreálisnak tűnő dolgokat is, amikről szinte már másnap tudjuk, hogy eszünk ágában sincs megvalósítani?

Szerintem ennek a legfőbb oka a biztonság. Kapunk egy fogódzkodót. Egy támaszt ahhoz, hogy elinduljunk. Hogy hova, arról abban az esetben fogalmunk sincs, ha csak egy légből kapott gondolatot írunk le, azonban, ha világos, időkorláttal, lépcsőzetes tervvel elkészített céllal indulunk neki az évnek, már a sikerhez vezető út harmadát megtettük. De, hogy ez épp elsején, másodikán vagy épp január 30-án indul-e, szerintem oly mindegy.

Tudom, az új év kezdete valahogy mindig egy tiszta lap, amit az álmokkal és célokkal legjobb megtölteni, de történik bármi rossz, ha ezt nem kezded el azonnal, az év első napján?!

Én is elhatároztam magamban, hogy na mármost mindenképp megírom azt a bizonyos évkezdő bejegyzést még elsején, ha törik, ha szakad, mert milyen dolog már nem így tenni. Aztán nem tettem. Nem éreztem, hogy lenne miről írnom, mégis az elvárás, most épp inkább a saját elképzeléseimmel szembeni, majdnem legyőzött. Egy kép, ami szerint, ha írok, azt igenis aznap kell megtennem. Pedig, ha nincs meg a belső késztetés, hiába minden. És igaz ez egyébként arra a bizonyos listánkra is. Lehet rajta szakmai, magánéleti, sportbeli, utazási, bármilyen elképzelés, ha az agyunk vezette elhatározáshoz nem társul a szívünk is, nem fogjuk megvalósítani a célunk.

Én ebben hiszek. Mert bár a tudatos élethez elengedhetetlen, hogy az agyunk vezessen, a szívünk, lelkünk, megérzéseink nélkül mit sem ér az egész.

Így aztán, nem elsején és nem is másodikán, hanem január 5-én kívánok Nektek, Magunknak Nagyon Boldog Új Évet és sikeres tervezést, célmegvalósítást a 2019-es év bármely időszakára!

És ne feledd, csak rajtad múlik, hogyan látod a világot! :)

 

Még több tartalom: TheMeetime Facebook oldal

Még több kép: TheMeetime Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://themeetime.blog.hu/api/trackback/id/tr9514536974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása