Mindannyiunkkal megesett már, hogy megégettük magunkat azért, mert olyan valakiben bíztunk meg, akiben nem kellett volna. Ezek lehetnek kisebb, de akár hatalmas sebek is. Viszont egyes egyedül rajtunk múlik, hogy hogyan kezeljük ezeket a sebeket, azaz, hogy hagyjuk-e elmérgesedni őket vagy a gyógyulás felé vesszük az irányt.

A bizalom kérdése sosem egyszerű téma. Ezer meg egy okot lehetne felsorolni, miért ne tegyük feltétel nélkül, ugyanakkor vajon megéri-e mindez azzal az eggyel szemben, amiért igenis megéri bízni másokban?

Nem egyszer jártam már én is pórul és ez a bejegyzés sem véletlenül született épp most meg. Emlékszem volt olyan időszakom, amikor egy percig nem volt kérdés, hogy bárkiben is ne bízzak, ne a legjobbat feltételezzem róla. Aztán jött pár igen nagy pofon és ez a bizalom odaveszett. Mindenkiről a legrosszabbat feltételeztem, biztos voltam benne, hogy csak bántani akar és inkább elmenekültem attól, hogy megismerjem, mintsem újra megüssenek. Elképzelni sem tudom, milyen lehet, ha valakinél ez a bizalmatlanság már gyerekkorban kialakul, hogy vajon, hogyan lehet ebből a spirálból kilépni, mit élhet át legbelül az, aki gyakorlatilag bizalmatlanságra alapozza az életét, ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy amíg nem tanulunk meg bízni, addig nem élhetünk teljes életet. Nem lehet mindenhol azt várni, vajon mikor támadnak ránk, nem lehet mindenkire úgy nézni, mintha a rosszakarónk lenne. Bizalom nélkül egyetlen dolgot érhetünk el biztosan, hogy magányosak leszünk.

Mégis, még úgyis nehéz volt nekem is újraépítenem a másokba vetett bizalmam, hogy csak időszakosan szakadt meg ez a folyamat. Persze ez az egész több annál, mintsem másokban ne bíznánk. Hiszek abban, hogy minden saját magunkból indul ki, minden problémánk és az erre vonatkozó megoldás is bennünk van, a környezetünk maximum segíthet utóbbi észrevételében. Ezáltal pedig, ha mi nem vagyunk hajlandóak magunkba nézni és önivizsgálatot tartani, soha nem fogunk előrébb jutni. A magyar nyelv szépségeiről már sokan, sok helyen írtak, nem véletlenül. Hiszen, ha a bizalom-önbizalom szókapcsolatot vesszük alapul, máris közelebb kerülünk a másokba vetett bizalmunk hiányának megoldásához, azaz, hogy ez az egész azért nem működik másokkal, mert magunkkal szemben sem működik. Hogyan tudnék bárkiben is bízni, ha magamban sem teszem?!

Így, amikor anno elkezdtem saját magammal, az önismeretemmel foglalkozni, rájöttem, hogy addig hiába is szeretnék a környezetemhez másképp viszonyulni, amíg magamat nem építem fel. És azért nem azt írom, hogy újra, mert az önbizalom kérdése nálam mindig is sarkalatos pont volt az életemben, vagyis gyakorlatilag nem létezett. Ez a folyamat mostanra egy hullámvasúttá alakult, hol fent, hol lent van, de az a munka, amit akkor, néhány évvel ezelőtt elkezdtem, ma már azt mondhatom, hogy jó úton halad. Hogy miből tudom ezt?

Ahogy a bejegyzés elején írtam, most is megégettem magam azzal, hogy gyakorlatilag feltétlen bizalommal fordultam a másik fél irányába, amit lehet nem kellett volna. De mégsem bántam meg és bár most egy ideig hagyom pihenni a lelkem, nem zártam be magam a védőfalak közé. Nem bántam meg, mert hiszek abban, hogy mindennek oka van és ezt is meg kellett tapasztalnom, hogy vajon tudok-e újra úgy bízni, mint régen és a válasz igen lett. És nem zártam be, még, ha a múltbéli események alapján ezt is kellett volna tennem, mert az évek alatt arra jöttem rá, hogy az állandó bizalmatlanságtól gyakorlatilag magamtól veszem el az életet. Hiszen mi történik akkor, ha valakiben megbízom és az illető ezt kihasználja? Én egy tanulsággal leszek gazdagabb, ő pedig elmondhatja, hogy na ezt is sikerült átvernem. De mit ér vele, semmit. Ettől még ugyanúgy magányos marad, egy boldogtalan lelkivilággal.

Azt mondják a bizalom nem döntés kérdése. Én viszont azt mondom, hogy szinte minden fejben dől el. És ha én úgy határozok, hogy ezentúl más szemmel nézek az emberekre és nem azt keresem, hogy hol bánthatnak, hol árthatnak nekem, hanem hogy milyen jó tulajdonságaik vannak és milyen jó érzéseket adhatnak, válthatnak ki belőlem, akkor bizony idővel én is megváltozom – és már nem fogok félni attól, hogy esetleg valaki újra megbánt, mert tudom, hogy egyrészt meg tudom gyógyítani a sebeim, másrészt elhiszem, hogy az, ahogy a másik viselkedett velem, nem feltétlen miattam van. A saját lelkivilágom helyrerakásával tudni fogom a hibáim, ugyanakkor az értékeim is, ezáltal nem fogok belemenni felesleges önhibáztatásba, ha nincsen rá okom. Bizalmat szavazok, miközben használom az emberismeretem is.

Mindenkinek megvan a maga keresztje, amit, ha elfogadunk és a másik fél megértésére törekszünk, szimpla harag, gyűlölet és hibáztatás helyett, önmagunk fejlesztésében lépünk egy fokkal feljebb.

Ne féljünk bízni, hinni egymásban, bármilyen nehéznek is tűnik ez, mert még, ha többen csalódást is okoznak, ott lesznek azok is, akikre számíthatunk, akik boldoggá tesznek és nem hagynak el sosem!

Még több tartalom: TheMeetime Facebook oldal

Még több kép: TheMeetime Instagram