Mindent túl lehet élni, de nem maradsz ugyanaz az ember
2019. szeptember 14. írta: Mentál Terasz

Mindent túl lehet élni, de nem maradsz ugyanaz az ember

Ebben az életben egyetlen dolog biztos: a változás. Minden változik. És nekünk folyamatosan alkalmazkodnunk kell ehhez mert, ha nem tesszük, minden egyes nap megöl. Nem ragaszkodhatunk ahhoz az elképzeléshez, ami 10, vagy akár csak 2 évvel ezelőtt is vezetett minket, hiszen az már a múlt. Azóta sok minden átalakult, ami minket is alakított.

dawn-dust-evening-5192b.jpg

Mindig is nehezen ment az elengedés..és még most is épphogy a felszínét kapirgálom. A szüleim túl jó munkát végeztek, így olyan lelkivilágot kaptam, amiben a legfontosabbak a kapcsolatok, a ragaszkodás, a kötődés. Ez van, hogy áldás, van, hogy inkább átok, bár utóbbit ritkábban érzem. Egyáltalán nem bánom, hogy tudok szeretni, pedig sokszor megégettem már magam emiatt.

Azonban ennek a világnak köszönhetően, valamint, hogy az elmúlt évek alatt igen sok emberrel volt szerencsém találkozni, az ön- és emberismeretem is sokat fejlődött. Persze meglepetések még most is érnek és van, hogy azt érzem semmit sem tudok, amikor engem vezetnek meg, de aztán megértem, miért is van ez. Mindenki a saját világából dolgozik. Ha valaki folyamatosan a rosszra számít, arra készíti fel a testét, lelkét, akkor azt tényleg ezek az események is fogják megtalálni és ő maga is ezt fogja másokkal tenni. Nem kell, hogy feltűnően nagy dolog legyen, elég egy hangsúly, egy mondat, a távolságtartás.. Ha olyan személlyel gyakorolja ezt, aki hasonló lelkülettel rendelkezik, nagy kárt nem tud tenni, hiszen csak azt kapják mindketten, amire számítottak (persze az is lehet, hogy ez a legnagyobb károkozás..egyre lejjebb juttatni egymást..). De mi történik akkor, ha két különböző pólus találkozik? Ki törhet meg kit?

Általában a negatív pólus hat jobban a pozitívra, ami egyébként igen érdekes. Folyamatosan azt halljuk, hogy a jó legyőzi a rosszat, ezzel szemben a valóság az, hogy mindig jobban hat ránk a rossz, a figyelmünk is mindig azon az egy negatív megjegyzésen tapad meg a 99 pozitív mellett, ahelyett, hogy tudomásul vennénk, elfogadnánk és örülnénk a többinek.

A mostani ősz valahogy különösen érezteti jelenlétét. Hogy elmúlt a nyár és, ahogy a fák is elengedik leveleiket, úgy nekünk is ideje lenne némi tisztogatást végezni az érzelmeinket tekintve. Mert mindennek ez az alapja. Amit a nyár megkavart, azt az ősz és a tél most helyre teheti. Nem véletlen él a természet is szakaszosan, szükség van arra, hogy a nagy zaj után olykor egy kis csend is érkezzen.

Ha megbántottál, vagy megbántottak, bocsáss meg magadnak és a másiknak is. Ne várd azt, hogy másik tegye meg feléd ezt a lépést, mert lehet soha nem fogja megtenni. Ha szerettél, de nem szerettek viszont, légy hálás azért, hogy te még mindig képes vagy arra, hogy így érezz – meg fog sebezni és fájni fog, de sosem tudhatod, mit okozol a másik félnek azzal, hogy érezteted, fontos neked. Hogy nem érdemli meg? Lehet. De a szeretet nem is arról szól, hogy annak adjuk, aki megérdemli, nem egy jutalomjáték. Az érzésekben pont ez a szép, hogy nem irányíthatod őket. Nem erőszakolhatod ki és nem is tilthatod meg, hogy létezzenek. Ott vannak, kimondva vagy kimondatlanul és te vagy harcolsz velük, vagy elfogadod őket és hálát adsz azért, hogy nem egy kődarabnak születtél – és ezek után sem hagyod, hogy azzá válj. De az is biztos, hogy minél tovább harcolsz, annál rosszabb lesz. Hiszen ahhoz, hogy rendben legyünk önmagunkkal, előbb-utóbb elkerülhetetlen az önvizsgálat, a miértek megválaszolása, hogy miért küzdök, miért építek falat, miért haragszom, miért leplezek.

A rossz tapasztalatokat is meg lehet tanulni úgy kezelni, hogy azok ne döntsenek romba. Sokkal nehezebb, mint elrejteni őket és kitalálni egy indokot arra, miért is vagyunk rosszul vagy épp megjátszani, hogy nincs is semmi baj, de épp ezért, amikor eljutunk arra a pontra, hogy nem félünk a rossztól, hiszünk magunkban annyira, hogy tudjuk, ezen is túl tudunk jutni, akkor valami megváltozik. A sebek ott lesznek emlékeztetőnek, de idővel rájövünk, hogy nem öltek meg, csupán adtak hozzánk még egy réteget, ami által nem kell a szívünket bezárni, nem kell elmenekülni, mert enélkül is védve vagyunk. A régmúlt tapasztalatai a hegek által tudatják, hogy nem kell félnünk attól, hogy érezzünk, ahogyan attól sem, hogy ezek által a sérülések által esetleg megváltozunk. Csak rajtunk múlik, hogy ez a változás melyik irányba halad. Hogy megértjük-e, hogy nem végzetes és ez segíti a fejlődésünket, vagy csak a sebet látjuk állandóan és siratjuk, hogy megszereztük.

A kellemetlen tapasztalatok és a folyamatos változás elfogadásával pedig egyszer csak eljuthatunk arra a pontra, mikor is nem harcolunk tovább. Nem akarjuk megváltoztatni a másik embert, azzal pedig végképp nem küzdünk, hogy a felénk irányuló érzéseire hassunk. Nem harcolunk saját magunkkal, az adott reakcióinkkal, azzal, ahogy bizonyos helyzetekben érzünk. Nem akarjuk már a régi énünket, azt, ahogy akkor tudtunk viselkedni, mert elfogadjuk, hogy azóta nem csak a világ, de mi is megváltoztunk.

Nem építünk falat, nem hárítunk, egyszerűen csak érzünk és éreztetünk.

 

 

További tartalmakért csatlakozz Te is a TheMeetime Facebook és a TheMeetime Instagram oldalamhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://themeetime.blog.hu/api/trackback/id/tr9715092372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása