A panaszkodás a magyar ember számára olyan, mint a levegővétel, nem tud meglenni nélküle. És a szomorú valóság az, hogy nem is igazán akar. Mindegy, hogy a munkájáról, a magánéletéről vagy akár csak egy idegenről is van szó, az biztos, hogy pár rossz szót kérés nélkül tud szólni róla. De, hogy hogyan nyerhet ez széleskörű támogatást?

Nézzük csak, amikor panaszkodsz, minimum egy ember ott van veled és, ha nem csak egy otthoni teázásról van szó, amint meghallja valaki, miről is beszélgetsz a partnereddel, máris helyesel hozzá, "jobb" esetben csatlakozik is és hopp, rögtön nőtt egyet a támogatók száma. Mostantól hárman szidhattok mindent és mindenkit. Még jobb, ha mindezt online teszed, komment vagy egy bejegyzés formájában. A támogatók száma például a facebookon a sokszorosa is lehet annak, mint amit személyes kontaktok által érnél el. Micsoda boldogság, ugye?

És akkor most gondolkodj is el szépen. Normális dolog ez?! Helyén való, hogy mondjuk azért olvasol el egy cikket, hogy megtudd, hogyan járhatsz jól a panaszkodással? Szerintem nagyon nem.

Hosszú ideig követtem én is ezt a rutint, hogy jaj, de jó is kimondani, ami zavar, hiszen ettől megkönnyebbülök, jobban érzem magam és az egészségemnek is jót tesz. Hát nem. Az a nagy helyzet, hogy minél többet panaszkodunk, annál lejjebb kerülünk a béka segge alá és, ha nem állítjuk meg időben ezt a folyamatot nem, hogy több barátunk lesz, de még azt a keveset is elveszítjük, aki van, a család pedig majd inkább már csak az időjárásról kérdez minket - azaz inkább arról sem, mert akkor is csak azt tudnánk mondani, hogy miért nem jó, ami az ablakon túl van.

Persze, rossz napjai mindenkinek vannak, amikor semmi sem jó, én is ezen a hullámvasúton ülök most, de ha nem megy zsigerből, hát tudatosan kell a szavainkra figyelnünk. Arra, hogy kinek és mit mondunk és, hogy az, amit kiejtünk a szánkon, mennyire visz előre vagy épp hátrafele. Mert akár tetszik, akár nem, attól, hogy rázúdítjuk másokra az általunk hitt nyomorunkat, semmi sem lesz jobb. Egyrészt, a helyzetek nagy százaléka feleannyira sem rossz, mint hisszük és az utóbbi időben én is egyre többször állok értetlenül az előtt, hogy miért kell szinte mindent ennyire elferdíteni. Ennyire szeretünk szenvedni? Hiszen gyakorlatilag ezért beszélünk a negatív dolgokról..hogy rosszul érezzük magunkat. Most azt mondod, megkönnyebbülsz tőle, ha kimondod és az pedig jó dolog - én pedig azt mondom, adsz magadnak egy kiskaput, egy kibúvót a felelősség alól, mert valamit akár most, akár régebben elcsesztél és emiatt gondolod azt, hogy ez jó érzés, pedig csak belemenekültél ebbe az egészbe, ami igaz nagyon rövid időre, de megóv attól, hogy elismerd: rajtam múlt, én pedig nem voltam elég erős és kitartó, hogy elérjem, amire vágyom. Így már nem is hangzik olyan jól az a megkönnyebbülés, nem igaz?

A másik ok, amiért nem sok értelme van panaszkodni, hogy időpocsékolás. Hiszen, ha akár te, akár a másik fél belekezd, az biztos nem egy kétperces monológ lesz csupán, hanem egyik csodából jön a másik és egyszer csak azt veszitek észre, hogy hopp elszaladt két óra, de szuper volt találkozni, de most mennem kell, vár a család, egy hét múlva ugyanitt, ugyanilyen "csodálatosat" fogunk beszélgetni, azaz panaszkodni - ahelyett, hogy mondjuk előástátok volna azokat a jó dolgokat, amik értek titeket és hazafelé az úton ezen mosolyognátok.

És igen, tudom jól, hogy ettől még lehet jó egy beszélgetés, nem is azt mondom, hogy nem férnek bele a kellemetlenebb dolgok, de más elmondani azt, ami mondjuk bánt és megint más az 5. szomszédot szidni azért, mert nem olyan hangerővel hallgatta a zenét, ahogy azt mi elvártuk volna.

Szóval..én azt mondom, itt az ideje átgondolni ezt az egészet, hogy miért is vagyunk egy panaszkodó nemzet és, miért nem jó nekünk soha semmi - tisztelet a kivételnek természetesen. Ugyanis, amíg nem nézünk mögé ennek az egésznek, nem keressük meg az okát, hogy miért is kell nekünk ez a fajta elégtétel, addig tenni sem fogunk tudni ellene. És nem másokban kell elkezdeni keresni a hibát, hanem a saját gondolatainkban, érzéseinkben, hozzáállásunkban. Észrevenni és megérteni a gyengeségünket, hogy aztán valóban a javunkra tudjuk fordítani, méghozzá úgy, hogy miután felismertük, elkezdjük erősíteni az adott hiányosságunkat. Legyen az egy szakmai készség vagy egy olyan tulajdonság, amiben nem vagyunk épp a legerősebbek.

Amikor pedig ez a munka elkezdődik, rövid időn belül észre fogjuk venni, hogy egyrészt nincs időnk arra, hogy mások dolgával foglalkozzunk másrészt pedig a késztetés is elmúlt ezzel kapcsolatban, hiszen sokkal érdekesebb az az út, ahova magunkat vezetjük az új szemléletünk által és, ami a legfontosabb, sokkal, de sokkal egészségesebb is! :)

További tartalmakért csatlakozz Te is a TheMeetime Facebook és a TheMeetime Instagram oldalamhoz!