TheMeetime

Újra, tervezés

2019. november 28. - TheMeetime

Lassan egy éve, hogy meghoztam azt a döntésem, miszerint új irányt és új célokat adok az életemnek. Akkor még nem gondoltam, hogy mindez ennyi küzdelmet von maga után, ugyanakkor egy percig sem bánom, hogy így döntöttem – mert talán a legtöbbet idén tanultam..önmagammal és a korlátaimmal kapcsolatban is.

woman-looking-towards-the-sky-3131819.jpg

A 2019-es év számomra leginkább az újratervezés jegyében telt és telik továbbra is. Voltam igazán fenn és nagyon lenn. Értek sikerek és megannyi kudarc is. Tudom mit szeretnék, mégis van, hogy elbukom. Azt hiszem, ez lett a legfontosabb leckém ebben az évben, hogy még, ha kicsit hasalok is a földön, nem szabad túl sokáig ott maradnom és még, ha iszonyat nehéz is, muszáj minél előbb talpra állnom, mindegy mennyi ideig szeretnék még ott lenni. Hiszen csak a saját időmmel játszom.

Senki nem fog noszogatni, hogy keljek fel, sőt lehet észre sem veszik, hogy elestem.

De talán pont ez a feladat célja. Hogy megtanuljak saját magamban bízni, a saját erőmben, a saját akaratomban. Hogy tudjam, mire vagyok képes, és érezzem, hogy bizony, ha én nem teszek magamért, ha én nem figyelek saját magamra, más sem fog.

Ez nem önzőség – már tudom – csupán annak a jele, hogy megtanulom értékelni önmagam fontosságát, hogy meglátom saját magam is a nagy zajban. Mert egyszerűen képtelenség mindig másokat magunk elé helyezni és nem is kell. Nem kell mindig azt nézni, hogy a másiknak a lehető legjobb legyen, főleg akkor nem szabad ezt tenni, ha közben saját magunknak folyamatos fájdalmat okozunk ezáltal. Nem éri meg, hiszen, ha egy kapcsolat szinte csak erről szól, azt jobb befejezni. Nem büszkeségből, nem haragból, nem bosszúból, hanem csakis önmagunk életben maradása miatt.

Persze lehetne szó bármiről, amit nem szívvel és boldogan élünk meg. Ugyanis bármi, ami a lelkünknek fájdalmat okoz, előbb-utóbb a testünknek is azt fog, különböző betegségek formájában. Az pedig csakis tőlünk függ, hogy ezeket a jelzéseket elhessegetjük-e vagy komolyan vesszük, megvizsgáljuk és változtatunk azon, ami rossz érzéssel tölt el bennünket.

Szívből élni, felelősséget vállalni, megérzésekre hallgatni – talán a három legmeghatározóbb szókapcsolat, amit Csernus dokitól az évek alatt a legtöbbet hallottam és a legfontosabbak, amiket megtanultam. Nem véletlen. Hiszen, ahogy ő is mondja, agyból, matekkal élni csak ideig-óráig lehet. Aztán egyszer csak kipukkad a lufi és ott állunk a semmi közepén, életuntan, teli „mi lett volna, ha..” érzéssel – rosszabb esetben pedig még komoly betegségekkel is küzdve.

Az emberek félnek és lusták a jelekre figyelni. Pedig nem véletlen lett mostanra a fő feladatunk, hogy a lelki egészségünkre figyeljünk. A fizikai bajok csupán az eredményei azoknak a fel nem dolgozott, el nem fogadott sérelmeknek, amikkel nem akarunk szembenézni – vagy lehet, nem is gondoljuk, hogy ezek ily módon lehetnek kihatással ránk.

És ahogyan a kapott jelekre, úgy a tetteinkre is oda kell figyelnünk. Ha folyton ugyanúgy, ugyanazt válaszoljuk egy-egy adott helyzetre, ne csodálkozzunk, ha az eredményeink is ugyanazok lesznek.

Az élet folyamatosan változik. Mi is minden nappal egy kicsit mások leszünk. Jöhetnek váratlan fordulatok, nehézségek, hihetjük azt, hogy már közel a cél és a következő pillanatban úgy eshetünk arccal a betonnak, hogy azt öröm nézni. Lehetünk jók, lehetünk rosszak. Élhetünk egy burokban, de jobban járunk, ha hagyjuk, hogy ez a burok köddé váljon, mi pedig minél több ismerettel nyissunk a világ felé.

Ellenállhatunk, harcolhatunk a kellemetlen helyzetek ellen, de aminek be kell következnie, azt bizony a legerősebb vaskapuval sem tudjuk magunktól távol tartani. Mert, ha tetszik, ha nem, meg kell tanulnunk bizonyos leckéket, meg kell élnünk adott pillanatokat és a legfontosabb, hogy figyeljünk és okuljunk belőlük, mert csakis így fejlődhetünk.

Sokszor fáradtam el én is az idei esztendőben és még most sem tudok sok mindent, hogy hogy is lesz, merre megyek tovább. Egyetlen dolgot tudok csupán, hogy megint új erőre kapok és megyek. Megyek előre – van, hogy lassabban van, hogy gyorsítva –, bármi is lesz és mindig meg fogom találni a megoldást, a következő lépést. Mert ennyi is elég.

És már tudom, hogy bár pokolian idegesítő tud lenni útközben a sokadik újratervezés, valami oka mindig van annak, hogy irányt kell váltanom. Ez az ok pedig..

Én magam vagyok!

A bejegyzés trackback címe:

https://themeetime.blog.hu/api/trackback/id/tr7615328406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.